fbpx

Hisztamin intolerancia

Ebben a bejegyzésben minden fontos információt megtudhatsz a hisztamin intoleranciáról. Részletesen bemutatom, hogy mi is az a hisztaminózis, mik a kialakulásának okai és tünetei, illetve, hogy milyen kezelési lehetőségek vannak.
inkább hallgatnád?

Ha tetszett és szívesen hallgatnál tőlünk további podcastokat is, adj nekünk egy 5 ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ -os értékelést azon a plattformon ahol hallgatsz minket! Nagyon hálásak vagyunk a támogatásodért!

A részeket hallgathatod a podcast saját weboldalán szolgáltatótól függetlenül és az iTunes-on is, ha ide kattintasz:

Tartalom

Fontos, hogy tisztában legyél vele, hogy a hisztamin intolerancia nem ugyanaz, mint az élelmiszer-allergia vagy az ételintolerancia. A hisztaminózis ugyanis a hisztamin vegyület szervezeten belüli lebontásának zavarával kapcsolatos, míg az ételallergia vagy intolerancia a szervezet reakciójára épül az adott élelmiszerrel szemben.

Mi az a hisztamin?

A hisztamin jelentése röviden, egy biogén amin, neurotranszmitter, ingerületátvivő anyag. Szervezetünknek meghatározott mennyiségben van szüksége rá, különben alapvető funkciókat nem tud ellátni. 

A hisztamin funkciói a szervezetben:

  • Az egyik ilyen legfontosabb funkció az, hogy ha méreganyagot észlel a testünk, a hízósejtekből hisztamint szabadít fel, és ez a hisztamin segít eltávolítani a testbe kerülő különböző toxikus anyagokat (például hányunk, hasmenésünk lesz, izzadunk stb.).
  • Immunmoduláló, mediátor gyulladásos folyamatok esetén, neurotranszmitter és szöveti hormon. 
  • Molekuláris szinten a hisztamin szerepe a hisztaminreceptorok (H1R, H2R, H3R és H4R) aktiválása. 


Hisztaminreceptorok
:

  • A H1-receptor közvetíti a hisztamin immunmoduláló hatását.
  • A H2-receptor a gyomorsav-szekréciót, a bél transzportmechanizmusát (perisztaltika, motilitás) és a szívverést szabályozza.
  • A H3-receptor számottevő részét az agyban találjuk, idegrendszeri autoreceptor.
  • A H4-receptor hasonlóságot mutat a H3-receptorral, szerepe feltehetően az immunológiai folyamatok szabályozásában, a gyulladásokban és az asztmánál van.


Fontos néhány szót említeni még a
hisztamin lebontásáról is. A hisztamin lebontásáért alapvetően két enzim felelős. Az egyik a diaminooxidáz, azaz DAO enzim, a másik pedig a hisztamin-N-metil transzferáz, azaz HNMT enzim. Ezek az enzimek metabolizálják a hisztamint, hogy inaktív anyagokká alakítsák azt. Az említett enzimek különböző szövetekben és sejtekben találhatóak, például a májban, a vesében, az emésztőrendszerben és az idegrendszerben.

Ha részletesebben szeretnéd megismerni a hisztamint, olvasd el az erről szóló bejegyzésünket: Mi az a hisztamin?

Mi a hisztamin intolerancia?

A „hisztamin intolerancia” kifejezés valójában mind helyesírási, mind pedig fogalmi szempontból téves. 

Ez a szó ugyanis hivatalosan egybeírandó, azaz a helyes változata a hisztaminintolerancia. Mindenhol külön írják, de valójában egy szó.

A megnevezés pedig azért helytelen, mert egy a szervezet által előállított anyagra nem lehetünk intoleránsak. 

A hisztamin intolerancia ismertebb (részben helytelen) megnevezései:

  • pszeudoallergia 
  • hisztamin érzékenység 
  • adverz hisztamin reakciók 
  • hisztaminózis
  • hisztamin allergia
  • hisztamin betegség


Hisztamin intolerancia esetén a szervezetben a hisztamin nevű vegyület lebontása és kiválasztása szenved zavart. Ennek eredményeként a hisztamin magasabb szintekben marad fenn a szövetekben és/vagy a véráramban. 

Ha a bélfalban található diaminoxidáz (DAO) enzim működése csökkent, vagy túlzott mennyiségű hisztamin jut be a szervezetbe, amit nem tud hatékonyan lebontani, akkor különböző tüneteket tapasztalhatunk. Ezt az állapotot nevezzük hisztamin intoleranciának.

A hisztamin intolerancia tünetei és hatásai változóak lehetnek, és az egyéntől függően eltérő súlyossággal jelentkezhetnek.

A hisztamin intolerancia kialakulása történhet örökletes vagy szerzett módon, és ezáltal szinte bármely életkorban előfordulhat. A szerzett módon kialakuló hisztamin intolerancia bekövetkezhet betegségek (például gyulladásos bélbetegségek, béldaganat) vagy gyógyszerek hatására, illetve alkohol fogyasztása miatt. A szerzett hisztamin intolerancia lehet átmeneti, és visszafordítható, ha a kiváltó ok megszűnik. 

Az öröklött forma azonban genetikai okok miatt alakul ki, ugyan nem gyógyítható, de megfelelő életmód mellett tünetmentessé tehető. Jelenleg nem is merünk olyan genetikai polimorfizmusokat, amelyek mellett a hisztaminbontás egyáltalán ne működne, csak olyanokat sikerült eddig feltérképezni, amelyek 30-40%-os aktivitás csökkenését mutatják a DAO vagy a HNMT enzimeknek. Ez a funkciócsökkenés azonban célzott terápiával, megfelelő életmóddal jól ellensúlyozható.

Mik a hisztamin intolerancia tünetei?

hisztamin intolerancia tünetei
A hisztamin érzékenység tünetei nem specifikusak, ezért nehéz felismerni őket

A hisztamin intolerancia jeleinek sokszínűsége miatt nehéz általános panaszokat meghatározni, mivel minden egyén egyedi módon reagálhat a hisztaminra. Az intolerancia típusa és súlyossága függhet a hisztaminbontó enzim mennyiségétől és aktivitásától, például a bőr alatti vagy a bélben található enzimek aktivitásától. Ennek megfelelően kialakulhatnak bőrproblémák, légzőrendszert érintő panaszok, idegrendszert és emősztőrendszert érintő panaszok is. Az is változó lehet, hogy mely ételek okoznak problémát az egyén számára. A hisztamin intolerancia tünetei jellemzően átmeneti jellegűek, de ismétlődhetnek.

Statisztikai adatok is alátámasztják, hogy egy beteg átlagosan 11 tünetet észlel magán, a tünetek pedig különböző kombinációkban jelentkezhetnek. A kutatásból egyértelműen megállapítható, hogy a leggyakoribb kombináció a puffadás más gyomor-bélrendszeri tünetekkel. 

A következőkben bemutatom az egyes tüneteket csoportosítva.

Gyomor-bélrendszeri tünetek

A hisztamin intolerancia gyomor-bélrendszeri tünetei változatosak lehetnek és személyenként eltérhetnek. Ezek a tünetek a hisztamin hatására a gyomor-bélrendszerben jelentkeznek, amikor a szervezet nem képes megfelelően lebontani vagy eltávolítani a hisztamint.

A leggyakoribb gyomor-bélrendszert érintő tünetek:

  • Hasmenés, lágy széklet, emésztési zavarok 
  • Hasgörcs, gyomorfájdalom (hasfájás, gyomortájéki szúró fájdalom, kólika
  • Puffadás, meteorizmus, bélszelesség 
  • Hányinger 
  • Hányás 


Szív- és érrendszeri tünetek

A hisztamin intolerancia szív- és érrendszeri tünetei változatosak lehetnek, de nem minden esetben jelentkeznek. A hisztamin hatása a szív- és érrendszerre azért lehet fontos, mert a hisztamin a szervezetben vazodilatációt (értágulat) és vasokonstrikciót (érszűkület) is okozhat.

A leggyakoribb szív- és érrendszert érintő tünetek:

  • Gyors szívverés (gyors pulzus, tachycardia), akár pánikroham 
  • Alacsony vérnyomás, hirtelen leeső vérnyomás (hipotenzió)
  • Extra szívverések (extraszisztolé
  • Szívritmuszavar, aritmia, szívproblémák 
  • Palpitáció, azaz szívdobogásérzés


Bőr-, nyálkahártya-, légúti tünetek

A hisztamin intolerancia bőr-, nyálkahártya- és légúti tünetei változatosak lehetnek és egyéntől függően eltérhetnek. A hisztamin hatása ezeken a területeken gyulladást és irritációt okozhat, ami számos tünetet eredményezhet.

A leggyakoribb bőrt-, nyálkahártyát- és légutat érintő tünetek:

  • Eldugult vagy folyamatosan folyó orr (nem allergiás orrnyálkahártya-gyulladás [rhinitis allergica]) 
  • Tüsszögés, tüsszentési inger 
  • Légutak beszűkülése (bronchokonstrikció, hörgő-összehúzódás), asztma, hörgőgörcs 
  • Kivörösödés, piros arc, flush 
  • Viszketés, pruritusz 
  • Eritéma, bőrvörösség 
  • Csalánkiütés, urtikária
  • Ödéma, vízvisszatartás, feldagadt szemhéj 
  • Kötőhártya-gyulladás, szemgyulladás 

 

Idegrendszeri tünetek

A hisztamin intolerancia idegrendszeri tünetei változatosak lehetnek és személyenként eltérően jelentkezhetnek. A hisztamin hatása az idegrendszerre különböző reakciókat válthat ki, ami eltérő idegrendszeri tüneteket eredményezhet.

A leggyakoribb idegrendszert érintő tünetek:

  • Fejfájás, Clusterfejfájás 
  • Migrén 
  • Szédülés (vertigo), tengeribetegség, utazási betegség 
  • Ingerültség, belső feszültség, izgatottság, idegesség 


Hormonrendszeri tünetek

A hisztamin intolerancia hormonrendszeri tünetei változatosak lehetnek, mivel a hisztamin hatással lehet a hormonok termelésére és működésére is. A hisztamin intolerancia hormonális változásokat okozhat, amelyek különböző tüneteket eredményezhetnek.

A leggyakoribb hormonrendszert érintő tünetek a menstruációs panaszok, mint a menstruációs görcsök vagy premenstruációs panaszok. 

Tudj meg többet a témáról A hisztamin Intolerancia tüneteit bemutató cikkünkből. 

A hisztamin intolerancia kialakulásának okai

hisztamin intolerancia okai
A hisztamin intolerancia okai sokrétűek és legtöbbször több is fennáll egyszerre

A hisztamin intolerancia oka, hogy a szervezetben a szükségesnél kevesebb DAO enzim termelődik, ami különböző tüneteket okoz. A hisztaminózist befolyásolhatják és módosíthatják olyan tényezők, mint bizonyos gyógyszerek, antibiotikumok, élelmiszeripari adalékanyagok, vegyi anyagok/toxinok és vírusok, amelyek hatással vannak a hisztamin lebontásáért felelős enzimekre.

Az előforduló okok közé tartozik a szervezetben felszabaduló nagy mennyiségű hisztamin, a szájon át bevitt hisztamin és/vagy biogén aminok jelentős fogyasztása, valamint ezek kombinációja. Ha a különböző forrásokból származó hisztamin mennyisége nem arányos a szervezet lebontóképességével, és ez meghaladja az egyéni toleranciaküszöböt, akkor széles körű „mérgezési” tünetek jelentkezhetnek.

A hisztamin intolerancia további lehetséges okai közé tartoznak:

  • Magas hisztamin tartalmú, vagy hisztamin-felszabadulást elősegítő élelmiszerek vagy italok fogyasztása: Bizonyos élelmiszerek és italok magas hisztamintartalommal rendelkezhetnek, vagy elősegíthetik a szervezetben lévő hisztamin felszabadulását. 
  • DAO enzim aktivitásának gátlása: Bizonyos gyógyszerek, alkohol vagy egyéb kémiai anyagok befolyásolhatják a DAO enzim aktivitását, és csökkenthetik a hisztamin lebontását. Ez hozzájárulhat a hisztamin intolerancia kialakulásához.
  • Emésztőrendszeri betegségek: Bizonyos emésztőrendszeri betegségek, mint például a gyulladásos bélbetegségek (pl. Crohn-betegség vagy colitis ulcerosa), irritábilis bél szindróma (IBS) vagy bélfertőzések, befolyásolhatják az emésztőrendszer normális működését, és elősegíthetik a hisztamin intolerancia kialakulását.
  • Genetikai hajlam: A hisztamin intolerancia genetikai alapon is kialakulhat. Bizonyos gének vagy genetikai variációk befolyásolhatják az DAO enzim és HNMT enzim termelődését vagy aktivitását, ami hajlamosíthat a hisztaminózisra.


Noha a hisztamin intolerancia elsősorban az anyagcsere és az emésztőrendszer működésével kapcsolatos, bizonyos pszichológiai tényezők is befolyásolhatják a tünetek súlyosságát és megjelenését.
A hisztamin intolerancia lelki okai lehetnek főként a stresszes életmód vagy az alváshiány. 

A stressz és a szorongás negatív hatással lehet az emésztőrendszerre és az immunrendszerre. Ez a stresszhelyzet pedig fokozhatja a hisztamin felszabadulását és tüneteket okozhat.

Ha többet szeretnél megtudni a hisztamin intolerancia okairól, akkor olvasd el a következő cikkünket: Hisztamin intolerancia okai.

Magas hisztamin tartalmú ételek

hisztamin tartalmú ételek italok
Gyakran fogyasztott hisztamin tartalmú ételek és helyettesítőik

A táplálkozás és a hisztamin intolerancia között szoros összefüggés van, és a hisztamin intoleranciában szenvedőknek oda kell figyelni az elfogyasztott élelmiszerek hisztamin tartalmára és a hisztamin-felszabadulást fokozó anyagokra.

A hisztamin intoleranciában az emésztőrendszer nem képes megfelelően lebontani vagy eltávolítani a szervezetbe kerülő hisztamint. Ezért az elfogyasztott élelmiszerek hisztamin tartalma nagy hatással lehet a tünetekre. 

Mi tartalmaz hisztamint?

A kritikusan magas hisztamin tartalmú ételek közül néhány:

  • Tejtermékek, különösen az ementáli sajt, a parmezán, a pecorino, a camambert, a cheddar sajt, a gouda sajt, a kékpenészes sajt, a nemespenészes sajt és a roquefort sajt
  • Húsok, különösen a hosszan érlelt nem friss húsáruk, felvágottak, füstölt halak, füstölt húsok, nyers sonka, virsli, szárított húsok vagy a szalámi.
  • Halak, például a “friss” halak jégen, a makréla vagy a tonhal
  • Tenger gyümölcsei
  • Olajos magvak, például a dió vagy a földimogyoró
  • Zöldségek közül például a savanyúkáposzta, az ecetes zöldségek vagy a paradicsom és a padlizsán
  • Gyümölcsök közül például az eper, málna és a banán
  • Ecetek közül például balzsamecet, a fehérborecet vagy a vörösborecet
  • Alkohol tatalmú italok közül például a vörösbor, a pezsgő vagy a sör


Ha úgy véled, hogy a felsorolt ételek közül van olyan, amelyet sokat fogyasztasz és köze lehet a hisztaminózishoz, javasolt a hisztamin diéta tesztelése. 

Fontos, hogy ez a lista nem teljes, a felsorolás csak néhány jellemző példát tartalmaz. Ha érdekel a teljes lista, akkor töltsd le az oldalról a hisztamin táblázatot!

Hogyan zajlik a hisztamin intolerancia vizsgálata?

A hisztamin intolerancia diagnózisának megerősítéséhez számos vizsgálat és módszer áll rendelkezésre. Az orvos vagy táplálkozási szakember általában a beteg átfogó kórelőzményét veszi figyelembe, és megkérdezi a tüneteket, az élelmiszerfogyasztási szokásokat és az esetleges kiváltó tényezőket. 

Az alábbiakban általánosan ismertetek néhány vizsgálatot, amelyek segíthetnek a hisztamin intolerancia diagnózisában:

  • Hisztaminteszt: A hisztamin mennyiségét vérvizsgálattal és székletvizsgálattal lehet meghatározni. A vérben lévő mennyiség a nap folyamán folyamatosan változik, a székletben lévő mennyiséget pedig erősen befolyásolja az elfogyasztott étel, ezért csak az egyik vizsgálatot nincs értelme elvégezni.  
  • DAO-teszt: A DAO enzim mennyiségét és aktivitását vérszérumból és plazmából is tudják ellenőrizni. A mennyisége szintén folyamatosan változik, és nem tudni, hogy a vérben jelen lévő koncentráció korrelál-e a bélben lévő mennyiséggel. És esetünkben pont ez lenne a fontos!
  • Genetikai tesztek: Külföldön léteznek géntesztek mind DAO-ra, mind HNMT-re vonatkozóan is. Nem bizonyított, hogy klinikailag releváns, mert eddig nem találtak olyan génvariációt, amely egyértelműen hisztaminózishoz vezetne. A genetikai prediszpozicók az életmóddal és más epigenetikai tényezőkkel együtt vezethetnek csak hisztaminintoleranciához.
  • Vizeletteszt: A vizeletben a metil-hisztamin mennyiségét tudják mérni. Más betegségek miatt is lehet magas a metil-hisztamin, önmagában szintén nem perdöntő.
  • Terheléses teszt: Itthon szintén nem elérhető, de külföldön sem egy közkedvelt vizsgálattípus, mivel kórházi tartózkodáshoz kötött, és emiatt költséges az elvégzése.
  • Prick-teszt: Hisztaminintolerancia igazolására csak külföldön végeznek Prick-tesztet. Ilyenkor hisztamint karcolnak a bőrbe, és ha 50 perc elteltével nem lesz kisebb a keletkezett pirosság, folt, akkor feltételezhetően hisztaminbontási probléma van a háttérben. (Sajnos szintén megbízhatatlan.)


A felsorolt vizsgálatok sokszor fals pozitív vagy fals negatív eredményt adnak. A vérben, székletben, vizeletben található hisztamin vagy enzimek mennyisége pillanatnyi állapotot tükröz, amelyet az elfogyasztott étel, az adott napszak vagy a környezeti hatások is befolyásolnak. 

Legmegbízhatóbb tulajdonképpen maga a hisztamin szegény diéta alkalmazása. Az étrendi változtatásoknak két hét után érezhető enyhülést kell hozniuk. Amennyiben ez nem tapasztalható, akkor a tüneteket nem (csak) hisztamin intolerancia okozza.

A hisztamin intolerancia kezelése

A hisztamin intolerancia kezelése korántsem egyszerű feladat. Az esetek 99%-ban nem elegendő a hisztamin szegény diéta alkalmazása. 

Érdemes több lépésben felépíteni a hisztamin intolerancia gyógyításának terápiáját. A kezdeti időben drasztikusan csökkenteni kell a hisztamin bevitelét és ezzel egy időben a hisztaminbontó enzimek kapacitását kell növelni. 

Mivel a hisztaminszintre sok egyéb életmódbeli hiányosság is hatással van, legtöbb esetben kizárólag a teljes életmódváltás a kiút a hisztaminérzékenységből. Ennek alapkövei a rendszeres moderált intenzitású mozgás (akár napi rendszeres séta), az alvásminőség javítása, stresszkezelés és egyéb táruló betegségek például diszbiózis kezelése.


Hisztamin diéta

A hisztaminszegény diéta az első lépések közé tartozik, ha gyorsan jobban szeretnéd érezni magad. A hisztamin diéta olyan táplálkozási megközelítés, amely a hisztamin intoleranciában szenvedőknek segíthet csökkenteni a hisztaminnal összefüggő tüneteket. A diéta lényege a hisztamin tartalmú és a hisztamin felszabadulást okozó élelmiszerek kerülése vagy csökkentése.

A hisztamin diéta alapvetően négy csoportba sorolja az élelmiszereket:

  • Hisztamint tartalmazó élelmiszerek: Ez a csoport olyan élelmiszereket tartalmaz, amelyek természetesen magas hisztamin tartalommal rendelkeznek. Ide tartoznak az erjesztett és hosszan érlelt élelmiszerek, mint például a sajtok, szalámik, füstölt felvágottak és halkonzervek.
  • Hisztamin felszabadító élelmiszerek: Ezek az élelmiszerek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek serkentik a szervezetben található hisztamin felszabadulását. Ide tartozhatnak a citrusfélék, paradicsom, csokoládé, diófélék és alkohol.
  • DAO-blokkoló élelmiszerek: Ez a csoport olyan élelmiszereket foglal magában, amelyek gátolják a DAO enzim működését, amely a hisztamin lebontásáért felelős. Ide tartozhatnak az alkohol, szója termékek és néhány gyógynövény.
  • Egyéb biogén aminokat tartalmazó élelmiszerek: Ezek az élelmiszerek más biogén aminokat is tartalmaznak, amelyek a hisztaminhoz hasonló tüneteket okozhatnak. Ide tartozhatnak az eper, málna, banán, ananász, kivi, avokádó, padlizsán és paradicsom.


A hisztamin intolerancia étrend betartása során javasolt kerülni az erjesztett ételeket, italokat, hosszan érlelt sajtokat, füstölt húsárukat és alkoholt. A friss húsok és halak általában elfogadhatóak, míg a zöldségek és gyümölcsök közül az eper, málna, banán, ananász, kivi, citrusfélék, avokádó, padlizsán és paradicsom kerülendők, vagy csak korlátozottan fogyaszthatók.

Fontos, hogy az élelmiszereket frissen készítsük el, gyorsan hűtsük le, és 24 órán belül fogyasszuk el. A hisztamintartalom idővel növekedhet, és 24 óra után már nem ajánlott a fogyasztásuk. 

A hisztamin diéta mintaétrend követésének ideális időtartama egyénfüggő, és a cél az, hogy a diéta végén fokozatosan visszavezessük az élelmiszereket a táplálkozásba, miközben megtaláljuk az egyensúlyt és az egyéni toleranciát.

Olvass részletesebben a hisztamin diétáról a következő cikkünkben: Hisztamin diéta


Hisztamin gyógyszerek, antihisztaminok

A hisztamin intoleranciában érdemes óvatosnak lenni bizonyos gyógyszerekkel. Néhány gyógyszer működhet DAO- vagy HNMT-blokkolóként, ami gátolja a hisztamin lebontását, valamint hisztaminfelszabadító hatással is rendelkezhet. Ezért fontos, hogy minden gyógyszert csak szükség esetén szedjünk, és lehetőleg a legkisebb szükséges dózisban. 

Természetesen, ha komoly bakteriális fertőzésben szenvedünk, elengedhetetlen az antibiotikum szedése. Az ilyen esetekben nem érdemes kockáztatni. Fontos azonban, hogy mindig tartsuk kapcsolatot az orvosunkkal, és tájékoztassuk őt a hisztamin intoleranciáról, hogy a legmegfelelőbb kezelést és gyógyszerválasztást kapjuk.

Az antihisztaminok olyan hisztamin intolerancia gyógyszerek, amelyek hatékonyan csökkentik a hisztamin által okozott allergiás reakciókat. Az antihisztaminok képesek blokkolni a hisztamin receptorokat, így megakadályozzák a hisztamin hatását a szervezetben. Ezáltal csökkentik az allergiás tüneteket, mint például az orrdugulás, tüsszögés, viszketés és bőrkiütés.

Az antihisztaminokat gyakran alkalmazzák allergiás rhinitis, szénanátha, csalánkiütés és egyéb allergiás betegségek kezelésére. Ezek a hisztamin gyógyszerek rendelkezésre állnak vény nélkül, valamint az erősebb hatásúak vénykötelesek lehetnek. Fontos azonban megjegyezni, hogy a gyógyszerek csak a tüneteket enyhítik, nem kezelik az allergiás reakció okát.

Az antihisztaminokról itt olvashatsz részletesebben!

Fogalmad sincs mit ehetsz?

Összezavar a sok ellentmondásos információ? Nem csoda!

Nézd meg a Hisztaminbarát konyha szakácskönyvet, amiből egyszerűen készíthetsz magadnak hisztaminbarát ételeket!

Végszó

Összefoglalva, a hisztamin intolerancia komplex probléma, amely életmódbeli változásokat és gondos odafigyelést igényel. A hisztamin intolerancia tünetei igen sokféle módon jelentkezhetnek, ezért a diagnózis felállítása és a megfelelő kezelés meghatározása gyakran összetett és időigényes feladat. A hisztaminózisban szenvedőknek figyelembe kell venniük az étrendjükben levő hisztamin tartalmú élelmiszereket és azokat az anyagokat, amelyek a hisztamin-felszabadulást fokozhatják.

A vizsgálatok, amelyek segíthetnek a hisztamin intolerancia diagnózisában, gyakran fals pozitív vagy fals negatív eredményeket adnak, így sokszor az étrendi változtatások jelentik a legmegbízhatóbb módszert. Az ilyen diétával általában már két hét után tapasztalható a tünetek enyhülése. Ha nem jelentkezik javulás, valószínű, hogy a tüneteket nem (csak) hisztamin intolerancia okozza.

A hisztamin intolerancia kezelésében a hisztamin bevitelének csökkentése és a hisztamin bontó enzimek kapacitásának növelése mellett gyakran szükség van az életmód teljes átalakítására is. A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás, az alvásminőség javítása, a stresszkezelés, és egyéb társuló egészségügyi problémák kezelése mind hozzájárulhatnak a hisztaminérzékenység csökkentéséhez. 

Ne feledd, hogy minden eset egyedi, ezért mindig fontos szakértői tanácsot kérni és személyre szabott terápiát alkalmazni. A legfontosabb, hogy tudd: vannak megoldások és az életminőséged javítható, ha hisztamin intoleranciával küzdesz.

1. Milyen tünetei vannak a hisztamin intoleranciának?

A hisztamin intolerancia tünetei egyénenként változók lehetnek. Gyakoriak a gyomor-bélrendszeri tünetek, a szív- és érrendszeri tünetek, a bőr-, nyálkahártya- és légúti tünetek, illetve az idegrendszeri és hormonrendszeri tünetek jelentkezése. Gyakori tünetek például a puffadás, a hasfájás, a bőrproblémák, a fejfájás vagy a menstruációs zavarok. 


2. Mi okoz hisztaminintoleranciát?

A hisztamin intolerancia oka, hogy a szervezetben kevesebb DAO enzim termelődik, ami különböző tüneteket okoz. Az előforduló okok közé tartozik a szervezetben felszabaduló nagy mennyiségű hisztamin, a szájon át bevitt hisztamin és/vagy biogén aminok jelentős fogyasztása, valamint ezek kombinációja. meghaladja az egyéni toleranciaküszöböt, akkor széles körű „mérgezési” tünetek jelentkezhetnek.

A hisztamin intolerancia további lehetséges okai közé tartoznak:

  • Magas hisztamin tartalmú, vagy hisztamin-felszabadulást elősegítő élelmiszerek vagy italok fogyasztása 
  • DAO enzim aktivitásának gátlása
  • Emésztőrendszeri betegségek
  • Genetikai hajlam
  • Lelki okok


3. Milyen magas hisztamin tartalmú ételek vannak?

A kritikusan magas hisztamin tartalmú ételek közül néhány:

  • Tejtermékek, különösen a sajtok
  • Nem friss húsok
  • Halak
  • Tenger gyümölcsei
  • Olajos magvak
  • Egyes zöldségek
  • Néhány gyümölcs 
  • Érlelt ecetek 
  • Alkohol tatalmú italok 


4. Hogyan zajlik a hisztamin intolerancia kivizsgálása?

A hisztamin intolerancia diagnózisának megerősítéséhez számos vizsgálat és módszer áll rendelkezésre. Az orvos vagy táplálkozási szakember általában a beteg átfogó kórelőzményét veszi figyelembe, és megkérdezi a tüneteket, az élelmiszer fogyasztási szokásokat és az esetleges kiváltó tényezőket. Hisztaminteszt, DAO-teszt, genetikai tesztek, vizeletteszt, terheléses teszt, prick-teszt segíthetnek a hisztaminózis diagnosztizálásában. 


5. Hogyan kezelhető a hisztamin intolerancia?

A kezdeti időben drasztikusan csökkenteni kell a hisztamin bevitelét és ezzel egy időben a hisztaminbontó enzimek kapacitását kell növelni. 

Mivel a hisztaminszintre sok egyéb életmódbeli hiányosság is hatással van, legtöbb esetben kizárólag a teljes életmódváltás a kiút a hisztamin érzékenységből. Ennek alapkövei a rendszeres moderált intenzitású mozgás (akár napi rendszeres séta), az alvásminőség javítása, stresszkezelés és egyéb táruló betegségek például diszbiózis kezelése.

Tartalom

hisztamin táblázat
3 nélkülözhetetlen táblázat a kezdeti időkre
Ki ír itt?​
Csilla vagyok, természetgyógyász és epigenetikai szakértő. Régóta nem hagy nyugodni, hogy mi okozza valójában a hisztaminérzékenységet és milyen megoldásokat lehet bevetni, ha valakinek élete során van "szerencséje" megtapasztalni a vele járó kellemetlen tüneteket.
Ha úgy gondolod ez a cikk másnak is hasznos lehet oszd meg vele!
Ezek is érdekelhetnek

Mennyire legyen friss?

Sok élelmiszert nem lehet egyszerűen tolerálható vagy nem tolerálható kategóriába sorolni. Vannak olyanok, amik bizonyos körülmények között elfogadhatóak, bizonyos körülmények között pedig abszolút nem. Ezért is tartozik a hisztaminintolerancia a legbonyolultabb élelmiszer-intoleranciák közé.

Tovább olvasom »

Mindent a DAO enzimről

A Daosinra, csakúgy, mint az antihisztaminokra is, csak a diéta kiegészítéseként szabad tekinteni. Amennyiben betartjuk a diétát, az antihisztaminokat csak megelőzésként vagy a tünetek megjelenése esetén kell szedni. Az antihisztaminokkal ellentétben a Daosin csak és kizárólag a tünetek megelőzésére alkalmazandó.

Tovább olvasom »